A két ütemben megvalósult beruházás során elsősorban az épület energiafelhasználásának és a vállalat energiamérlegének nagymértékű javítása volt a cél, de fontos szempont volt a jobb és modernebb munkakörnyezet biztosítása is. Az első ütemben a régi, egyrétegű üvegezéssel ellátott nyílászárók felét cserélték korszerű, műanyag változatokra. A második ütemben került sor a homlokzat szigetelésére 16 cm-es, szürke EPS (0,03 W/m2K) szigeteléssel.
A mintegy 800 négyzetméteres épület szigeteléséhez a Cemix Thermosystem homlokzati és lábazati hőszigetelő rendszerére esett a választás. Az egyik fő kiválasztási szempont az volt, hogy télen-nyáron könnyű dolgozni vele, egyszerűen színezhető és megakadályozza a penészedést. A kivitelező elmondása szerint mindenképpen olyan gyártó termékeit akarták használni, aki magas minőséget képvisel, támogatást nyújt az alkalmazandó termékek kiválasztásánál, és szakértői a felújítás helyszínre is kilátogatnak konzultáció céljából. Ezeknek a felételeknek a Cemix maradéktalanul eleget tett.
A végeredményen is látszik, hogy a kivitelező maximálisan figyelembe vette a Cemix ajánlásait, és azoknak megfelelően alakította ki a homlokzati hőszigeteléshez nélkülözhetetlen kiegészítő elemeket. Az első tapasztalatok alapján a felújítással jelentős energiamegtakarítást értek el, hiszen az épület gázfogyasztása máris 74%-kal csökkent.