A soproni Múzeumnegyed fejlesztési koncepciójának célja az volt, hogy átjárók segítségével összekapcsolja a Fő téren álló három összeépült, de eddig külön működő épületet, valamint a Tűztornyot. Ennek oka az volt, hogy miközben egy intézmény használta ezeket az épületeket, azok nem alkottak egységet. Az összekapcsolás mellett az épületekben kisebb szerkezeti beavatkozásokat is végeztek, ezen kívül megújultak a belső burkolatok és a vakolatok is, amihez nagyrészt a Cemix termékeit használták fel.
A 2020-ban indult projektbe a bontási és szerkezetépítési munkák után 2021 elején lépett be a veszprémi cég. Az egyik nagy kihívást, amelyhez a Cemix szakemberei nyújtottak támogatást, a pincék felújítása jelentette. Itt a betörő víz elleni szigeteléshez az Eurosan WTA szárítóvakolatot alkalmazták. Ez az alapozó a víz eloszlatását szolgálta, majd erre került rá a sótároló vakolatrendszer. Komoly probléma volt, hogy voltak olyan szakaszai a pincének, amelyek a külső oldalról körbe ásva sem lehetett megközelíteni, így ezt belülről kellett megoldani.
A homlokzatfelújítási munkákat helyszíni mintavételezés előzte meg, a mintákat a cég veszprémi laborjában elemezték, a szakemberek ezután tettek javaslatot a felújítási rétegrendre. A homlokzaton hasonló eljárással készült el a szárítóvakolat a nedvesedéssel érintett felületeken. A vizesedéssel nem érintett részeken pedig az Eurosan VS gúzolót alkalmazták a vakolatjavításokon, valamint a Premium nevű kézi vakolatot. Voltak olyan részek, ahol nem kellett leverni a vakolatot, ezért ezeknél a felület egységesítésére a Renti Fein nevű javítóhabarcsot vették igénybe.