Cemix

A szigetelőanyagból készült műalkotás időtállóbb

Korántsem szokványos anyagokat használ festményeihez egy fiatal magyar képzőművész: többek közt csemperagasztót, vagy az Lb-Knauf Aquastop kenhető szigetelőanyagát. A huszonöt éves Rónai Viktor jelenleg a Pécsi Tudományegyetem művészeti képzésén tanul festészetet. Arról beszélgettünk vele, hogyan jutott eszébe, hogy az olajfesték vagy a szintén érdekes rozsdás vasak mellett burkolóanyagokat rakjon a festővászonra.


Interjú Rónai Viktor festőművésszel:

LBK: Első kérdésként adódik, mit szól a közönség a munkáidhoz, kiváltképpen, amikor megtudják, milyen anyagokat használtál fel hozzájuk? 

Rónai Viktor: Talán megfelelő szó a megosztó kifejezés. Elég élesen kettéválnak a reakciók. A számomra egyik legfontosabb helyen, az egyetemen, a mestereimnek egyértelműen tetszik a szokatlan anyagok használata, az, amilyen expresszív végeredményt hozok ezekkel létre. A közönség más rétegeitől, mint a család, vagy a nagyközönség részéről már megoszlanak a visszajelzések, de egy művész munkája esetében ez inkább normális, mint sem.

LBK: Meg lehet egyáltalán határozni, milyen irányzatban alkotsz? 

Rónai Viktor: Ennek az irányzatnak a lényege az absztrakció, én az anyagi felületekkel kísérletezek és vonom be a festészetembe. Ezeknek az ötleteknek az eredete az úgynevezett „arte povera”, ami egy igen erőteljes művészeti irányzat volt a II. világháború után és Olaszországból indult. Az ehhez az irányzathoz tartozó művészek, homokot és egyéb anyagokat kevertek a festékekbe, amelyek révén igen erős textúrájú felületek jöttek létre.

Koncentráció (vászon, Lb-Knauf Gres m csemperagasztó, zománc) 

                                                                                                                                          LBK: Egyáltalán, hogyan találtad ki, hogy burkolási és egyéb építőipari anyagokat használj? 

Rónai Viktor: Régóta dolgozom építkezéseken tanulmányaim mellett, leginkább burkoló csapatnál. Itt ezek az alapanyagok természetes közegükben vannak, ám jött az ötlet, hogy kipróbáljam őket más környezetben is. Az építőipari alapanyagok számomra jól visszaadják az építkezések hangulatát, amely már művészeti téma is lehet. A munkáimban az érdekel, hogy ezekkel a nem szokványos anyagokkal kísérletezve hogyan bővíthetem ki rajtuk keresztül a hagyományos festészeti eljárások kelléktárát. 

Ilyen anyag például a csemperagasztó, vagy az Lb-Knauf Aquastop szigetelőanyaga, amelybe festék pigmentet kevertem, így használtam fel a képemhez. Ezeknek az építőipari anyagoknak a vastagsága, az anyagjellemzői nagyon eltérnek a szokásos festészeti anyagoktól, de ettől érdekesek. Rengeteg számomra még ismeretlen anyag is van a kínálatukban, ezekkel folyamatosan kísérletezek, hogyan adnak olyan hatást, amelyet szeretnék elérni. A legújabb munkáim például olyan, apró, munkahelyi bakik nyomán készülnek, mint amikor például valaki belelép a friss padloponba (aljzatkiegyenlítő) és elcsúszik rajta. Ezáltal akár festői gesztusokat is hagyva maga után. Ezek a pillanatok az adott kontextusból kiragadva már művészeti elemként is használhatóak. 

Érdekes azt is látni, hogy az ilyen képek végül mennyire sérülékenyek, vagy időtállóak. Ezeket az anyagkísérleteim során tapasztalom. A szigetelőanyaggal készített mű például nagyon ellenálló és pontosan ezek a további paraméterek, amelyek szintén fontosak. A szigetelőanyag például rendkívül jól bírja az olyan nem hagyományos behatást is, amikor meghajlítják, ami bizonyítja tartósságát. 

LBK: Végezetül, hogyan látod, egy fiatal művésznek melyek a legfontosabb lépcsőfokok, hogy sikeres legyen ma a művészeti világban?

Rónai Viktor: Azt kell mondjam, ez egy hosszú folyamat. Számomra most elsődleges, hogy az egyetemen megfelelően teljesítsek. Természetesen próbálok művészeti pályázatokon is részt venni, lehetőleg olyanokon, melyek szabad kezet adnak a munkámban. Művészként pedig a következő, fontos lépések egyike, hogy bekerüljek egy galériába, ahol megvan a kapcsolat a művészeti élettel. Emellett folytonosan aktívnak lenni, kiállítani, tárlatokon részt venni, ezek fenntartják az érdeklődést a művész munkái iránt.

Alkotások

Felszabadító erő Reinkarnáció Háborús konjuktus
(vászon, akril spré, Lb-Knauf Gres M csemperagasztó, zománc) (vászon, Lb-Knauf Aquastop flex vízszigetelő, festékpigment) (vászon, Lb-Knauf Gres M csemperagasztó, drót, folyékony fólia, zománc)